Kiállítások

kiállítások

A kolostor fő épületszárnyának emeletén található kiállítási térben a kamalduli rend általános és magyarországi történetét bemutató kiállítás látható A hallgatás ereje címmel. A tárlat a kamalduli rend feloszlatása után szétszóródott, egykori berendezés ma még fellelhető darabjainak bemutatásával idézi meg a remeteség egykori gazdagságát.

 

Ugyancsak az emeleten négy szoba II. Rákóczi Ferenc fejedelem franciaországi tartózkodásának és a francia kamalduli szerzetesekkel való kapcsolatának állít emléket.

 

A kolostorépület pinceszintjének és földszintjének terei a Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt remeteség egykori hétköznapi és ünnepi tereit idézik meg – ehhez mintegy 30 magyar múzeum és gyűjtemény nyújtott szakmai segítséget és kölcsönzött műtárgyakat.

 

Az eredetihez igazodó történeti bútorok kaptak helyet a rendezvényekre használt terekben is, így a Refektóriumban, a Díszteremben, a Káptalanteremben, a Könyvtárszobában és a Kápolnában is. 

 

A földszinten, a vadászkastélyt bemutató terekben kamarakiállítás emlékezik meg gróf Esterházy Móricról, aki Majkon született, és aki 1917-ben rövid ideig Magyarország miniszterelnöke volt.