Történeti leírás

TÖRTÉNETI LEÍRÁS

A némasági fogadalmat tett szerzetesek 250 évvel ezelőtti életének békéjét találhatja meg a látogató Majkon. Ám nemcsak hangulatában egyedülálló az erdők ölelte, tavak szomszédságában fekvő remeteség, hanem Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlékegyüttes is egyben, amely tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból áll.

1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott. A szabadságharcot lezáró, 1711-es szatmári békét követően a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból épült a némaságot fogadó kamalduli szerzetesrend majki remetesége a hallgatás szimbólumaként, mely az ellenállás egyik utolsó lehetősége volt a Rákóczi-szabadságharcot követően.

Az épületegyüttes megtervezésével Esterházy József a neves osztrák barokk építészt, Franz Anton Pilgramot (1699-1761) bízta meg. A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le, és az alapkővel együtt a hallgatás jelképeként egy halat is elhelyeztek. Pilgram koncepciója nem valósulhatott meg maradéktalanul: az 1770-ben befejeződött építkezés során az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét készült el. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, donációjukat a lakok főhomlokzatán elhelyezett címerük jelzi.

1806-ban gróf Esterházy Károly megvette a birtokot és a területet bérbe adta. Majkon ebben az időben a környék legnagyobb posztógyára működött, a cellaházakban ekkor munkások laktak, az egyikben iskolát rendeztek be.

1810 nyarán egy villámcsapás következtében a Szent Jánosnak szentelt templom tetőszerkezete leégett. Részben az oroszlányi evangélikusok, részben Esterházy Károly csákvári kastélyának bővítéséhez szállíttatták el a köveket. A torony egyik oldalán, a sekrestye boltozatcsonkján még ma is látható freskótöredék. A II. világháborúban a kastély keleti mellékszárnya és a főszárny csatlakozó része leégett, ekkor pusztult el a családi levéltár anyaga, könyvritkaságok, újságok és több értékes bútordarab is. A háborút követően az épületegyüttes kórházként működött, majd az államosítás után középiskola és kollégium, majd munkásszálló költözött falai közé. Az egykori berendezésből a helyszínen ma csak nagyon kevés tárgy emlékeztet a régi időkre, a refektórium és a vadászterem kályháin kívül az emeleti kandalló és két csillár.

Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, 1993-ban állították helyre a templomtorony alsó részét, a modern toronyóra 1992-ben került ide. Az egykori jégverem átalakításával hozták létre a napjainkban is működő büfét. A majki kamalduli remeteség 2001-től a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, 2012-től – jogutódaként – a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. kezelésében áll.

 

A KAMALDULI REND

A bencés szellemben élő szigorú remeterendet Szent Romuald (951-1027) alapította 980 körül az itáliai Arezzo közelében. Pápai jóváhagyást II. Sándortól kapott 1027-ben. Fehér ruhájuk miatt fehér bencéseknek is hívták őket. Magyarországon a rendnek négy kolostora volt, ezek közül az egyik az 1733-tól 1782-ig fennálló majki remeteség.

A kamalduliak az 1730-as évek közepén érkeztek Majkpusztára. A cellaházakban egy-egy szerzetes élt, aki a naponta előírt kötelező imákat ugyan hangosan mondhatta el, de a nap többi részében tartózkodnia kellett a beszédtől. Egymással csak a szentmiséken és a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak. Beszélniük – az elöljárójuk engedélyével – évente két alkalommal, három-három napig lehetett. Küldetésük, hogy imádkozzanak mindenkiért a világon, még azokért és azok helyett is, akik maguk sohasem fordulnak Istenhez.

A rend önfenntartó volt, a földművelésből és jótékonysági adományokból élt. A gazdálkodást a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek végezték, akik halászattal, földműveléssel foglalkoztak, valamint az ő dolguk volt, hogy ellenőrizzék, nem beteg-e valamelyik remete. Majk 1770-ben kapta meg a perjelség címet, ekkor még folytak a befejező munkálatok a templomban, a foresteriában (erdei kolostor) és a kápolnában. A kápolnában a kamalduliak minden vasárnap és ünnepnapokon miséztek.

A néma barátok csak rövid ideig élhettek Majk-pusztán, mivel 1782-ben II. József császár feloszlatta a császárság és királyság területén működő rendek többségét. A feloszlatáskor a kamalduli közösség tizenegy felszentelt atyából (páterből) és négy fel nem szentelt szerzetesből (fráterből) állt. 1782 után a szerzetesek egy része Magyarországon maradt, néhányuk azonban Olaszországban folytatta működését. 1784-re már kiürült a remeteség, a birtokon csak malombérlők és munkásaik, valamint a halastavak gondozói maradtak.

 

II. RÁKÓCZI FERENC ÉS A KAMALDULIAK

A szabadságharc bukását követően, 1715 és 1717 között a Párizshoz közeli Grobois település kolostorában élő kamalduli szerzetesek vendége volt II. Rákóczi Ferenc. A fejedelem megnyugvást talált a kamalduli kolostor falai közt, szívét pedig – a végakaratának megfelelően – a kolostorban temették el.

A grobois-i kolostor sajnos a II. világháború pusztításában megsemmisült, így ma már nincs meg a fejedelem szívének hamvait őrző urna sem. A majki kamalduli remeteségben viszont emléktábla őrzi az emlékét.

 

Az Echo Tv Kincs ami van című műsorában R. Várkonyi Ágnes történész professzor mesélt a majki műemlékegyüttesről, valamint II. Rákóczi Ferenc és a kamalduli remeték kapcsolatáról.